A felőttek is szeretnek játszani

*Felnőttként azt hisszük, hogy bonyolult játékokra van szükségünk. * De a mai nap visszavitt a gyerekkoromba. Az elmélyült figyelem, amivel csak a gyermeki énünk bír, különleges élményt adott. Ahol őrülten rohantunk, hogy vízzel töltsük meg a várárkokat, és egy pillanatig sem zavart minket, hogy a homok bármennyi vizet elnyel. Építettünk, rohangáltunk, benne voltunk a pillanatban... Ma azt mondanánk: flow-ban voltunk. Boldogok voltunk. Bevallom, szeretek játszani. Csakis komolyan, elveszőn belefeledkezve – ahogyan ötévesen a homokvár építésbe. És két napig irigykedtem. Irigykedtem, mert 43 ember elmélyülten épített várost kartonból, legókockákból – festette, színezte, díszítette, tervezgette és tette tökéletessé. Dolgoztak együtt, segítettek egymásnak, megbeszélték, alkottak, és büszkék voltak magukra. Nem volt szükségük nyerni, versenyezni – csillogott a szemük a közös munka örömétől. És irigykedtem ma is, ahogy elnéztem őket: amint temperával alkotnak, színeket kevernek, csatlakoznak a másik alkotásához, koncentrálnak és szemlélődnek, örülnek a saját és egymás színeinek. Csendben vannak – alkotói csendben. És boldogan néztem az örömüket, az együttműködésüket. Két nap, ami alatt valami megváltozott. A bizonytalanságból kapcsolódás lett, az egyes emberekből csapat, az idegenekből ismerősök. Őszinte hálát érzek, hogy a részese lehettem. Hogy lehetőséget kaptunk olyan tréninget tartani, ami nem megszokott. Ami van, aki szerint nem működhet: kreatív eszközök, festék és játék? Hogy jön ez az üzleti valósághoz? A résztvevők és a megbízóink szerint működött, minden elvárásukat felülmúlóan. Úgy működött, ahogy a gyermeki csodák működnek. *A felnőttek is szeretnek játszani.*